Erdély
Erdély egy fantasztikus világ. Tér- és időutazás, de távolibb tér, mint amilyen messze van, és távolabbi idő, mint ahogy odaérünk. A történelem, az önvédelem szükségessége alakította ezt a kis kulturális enklávét. Itt teljesen más magyarnak lenni, kimondani a magyar, vagy székely szót. Mindezt nem terheli a borgőzös sovinizmus, csak a jogos fennmaradási vágy, a nyelv, a nép, az ember védelme. Rendkívül sajátos, szerethető terminológiát szól a helyiek ajka. Veretes életbölcsességek, archaikus szentenciák képezik még az átlagemberek beszédét is. Sosem hallott szavak, ragozások, vagy más tartalommal megtöltött ismert kifejezések egy teljesen egyedi nyelvezetet képeznek. Például: „Hát azt’ evett-e medvehúst, komám? – Bekaptam a javát, csak csomborítottam a számba’, s csak kiköptem!” Vagy: „Betértem falni egy kis murokot s pityókát.” Vagy: „Taszítsd bé’ a motrot a műhelybe!”
De e nyelvezet mögött egy üdítően érintetlen világ, a nyugati ember számára már kiveszőben lévő maradéka lelhető fel. Furfangos, sok mindenhez értő, a létben maradáshoz ezt is, azt is tenni tudó kisemberek szimpatikus, rejtett dimenziója, mely önérzetes tartással párosul. A nyelv mögött ülepedett ritmusú, meggondolt életbölcsességek rejlenek. Ahogy mondtam, más jelentéssel bír az a szó, hogy magyar, vagy nemzet és minden, amit a szélsőjobboldali retorika eszközként kíván használni. Itt eszébe sem jut az embernek ezek hallatán gyanakodni. Mert látja, hogy mindez az élet joga. Hogy a politikai marketing mire használja ezt, az ugyanúgy érintetlenül hagyja Erdélyt, mint a nyugat elembertelenedett felpörgése. Ahogy beszélnek, szinte az a meglepő, ha ilyen közegben olyan szó is elhangzik, mint internet vagy GPS. Ha az ember elmegy, szeret ott lenni és vágyik visszatérni, Erdélynek fenn kell maradnia.
Egy hétig hirdettük az evangéliumot Nagy József barátommal nagyon sok nyitott szívű embernek. Újra felejthetetlen volt, mint húsz évvel ezelőtt.
Ma...
Ma a végidők útszűkülete terel mindenkit egyre sodróbban a döntés völgyébe. A jó és rossz valóságát relativizálni próbáló kultúra bukását maga az emberi lelkiismeret is előrevetítette. És most a rossz elkezd nagyon rossz, a jó pedig egyre jobb, egyre vonzóbb lenni. Minél sötétebb az erdő, annál távolabbról látszik a házikó fénye. És e házikó bár kicsi, de lakóinak száma nőttön nő. Az éjszaka pedig egyre sötétebb. Először a tudományos ízű ellenérvek fogytak el a doktrinális ateizmus bukásával, de most a bulvármaterializmus tétova, kusza halmaza is amortizálódik szószólói szájában. Ideje közbelépni a hírvivőknek.
Elmélkedés a 73. zsoltárról
E világ ordító igazságtalansága, hogy feldolgozhatatlan ellentét feszül a szerencsés gonoszok és a nehézségben ostoroztatott istenfélők között. (Ez természetesen nem minden szerencsés ember gonoszságát és nem minden igaz folyamatos szenvedését jelenti). Mindez hiábavalóvá teszi az istenfélő életet? A felszínen láthatatlan mély, erkölcsi küzdelmet. Az erre a kérdésre adott igenlő válasz Isten ügyének és népének elárulása lenne. E felborult helyen néha úgy tűnik, mintha a rossz jóval és a jó rosszal lenne jutalmazva. Megoldás e világ rendszerén belül nincs. Ki kell lépni az örökkévalóba, Isten jelenlétébe a válaszhoz.
A hiábavalóan leélt mulandó sikerű életpálya elvész a Mindenható számára és örök kínok között találja magát, aki ezt az átmeneti kort tette végső céllá. Az a földi lét végén szembesül az enyészettel. Isten jelenlétében világosodik meg az Ő értékrendje, látása, és e látás tart meg az Ő útján, hogy a láthatatlan értékeket válasszuk akkor is, ha a világ azt dübörgi: nézd a gonoszok sikerét.
Az ember megpróbáltatik e harcban. Sőt, el is fogyhat. De ha szíve a kősziklán van, újra életre kel.
Zsoltárok könyve, 73. fejezet
1
Aszáf zsoltára. Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, akik tiszta szívűek.
2
De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.
3
Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.
4
Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó.
5
A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.
6
Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket.
7
A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.
8
Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.
9
Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.
10
Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek;
11
És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?
12
Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!
13
Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;
14
Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!
15
Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.
16
Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.
17
Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.
18
Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket.
19
Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.
20
Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket.
21
Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:
22
Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.
23
De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.
24
Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem.
25
Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!
26
Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!
27
Mert ímé, akik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, akik elhajolnak tőled.
28
De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.
Igen tisztelt képviselőtársaim…
Igen tisztelt képviselőtársaim…
- Igen tisztelt képviselőtársaim, a jogharmonizáció, az európai értékekhez való felzárkózás nem fog menni az egymásra mutogatás húzd meg ereszd meg politikájával, úgyhogy mindenki sepregessen csak a maga háza táján. Köszönöm a figyelmet.
- Helló István, milyen volt a parlament?
- Dögunalom, ne tudd meg, kaja van?
- Miért ez az első, én nem vagyok…?
- Nyuszikám, neee…
- István, tedd már le azt a nyomorult távkapcsolót.
- Köszöntjük önöket a zsírégető netvörkben. 2 hónap alatt 25kg? Igen, lehetséges!!!
- Jól nézze meg a címkét! Ne válasszon hagyományosnak álcázott műanyagterméket, csak hagyományos hagyományost. Ne válasszon magyar hamisítványt, csak magyar magyart. Hagyományos-hagyományos, magyar-magyar! Ne hagyja magát becsapni!
- Halkítsd le már, ki kíváncsi…
- Te, nyuszi, van egy irtózat sztorim: Benn a házban képzeld a Laci rákattintott egy pornóoldalra és a saját húgát látta meg, eszméletlen nem?
…és csend. Csak a frizsideren egyenlőtlenül zörgő hűtő mágnes töri meg.
Attól tartok
Attól tartok
Attól tartok, hogy a jogalkotási folyamat hiátusából fakadó jogbizonytalansági anomáliák kikezdhetik a demokratikus intézményrendszer alapstruktúráit és az alkotmányosság alappilléreinek megrendülésével a közbizalom hiánya végleg aláássa a társadalmi párbeszéd lehetőségét, az árkok betemetését, miközben a leszakadó rétegek a radikalizálódó perifériák martalékává válhatnak, hiszen rajtuk csapódnak le leginkább a hibás társadalom és gazdaságpolitikai döntések, például a költségvetési hiánycél meghatározás kiegyensúlyozatlanságaiból fakadó erózió, kik emiatt nem csoda ha sürgetik az állami intervenció szükségességét aláhúzó kiigazító intézkedéseket, a túlköltekezés határozott visszametszését, a költséghatékonytalansággal szembeni normakontroll haladéktalan bevezetését a fenntartható fejlődés jegyében, melyek elmulasztása vagy a halogatás következményeivel való szembenézés elodázása elmélyítheti a mindenkori szabályozói kör legitimációjába vetett bizalmat, megteremtve ezzel a vákuumot a szélsőségek propagandisztikus előretörésének, a szociáldemagógiák térnyerésének, a marginalizálódó kisebbségek elégedetlenségének hangot adó erőszakos cselekmények elszaporodásának, kirekesztve ezzel hazánkat a fejlett világhoz való felzárkózás, valamint az európai jogharmonizációs törekvések folyamatából, a konvergenciaprogram által nyújtott lehetőségekből, melyek végre megalapozhatnák a rendszerváltással szembeni várakozások miatti csalódottságból való kilábalás esélyét.
…
Szóval ettől tartok.
Nagyon...
Nagyon buta voltam, amikor azt gondoltam, hogy okos vagyok. Most már csak azt merem gondolni, hogy nem vagyok nagyon buta.
Az élet
Ne feledjétek, az élet egy csodálatos ajándék akkor is, ha kemény próbákon vezet át az útja. Kívánom, hogy mindegyikünk maximálisan élni tudjon vele!
Kisnovella
Budán születtem, nem, inkább Pesten
A pirosnál fékezek, a mellettem álló autóban üzletember
Nem, inkább magyar vállalkozó
Hajléktalan közeledik, „beteg gyerekem van” a táblán
Adok, de túl magasan ülök a terepjárómban
Ez a különbség fáj, mert nem érdemlem meg
Ungváry könyvéről gondolkodom
Elbert Jánosról szól, az áldozatról
A minap nézem az rtl-en az – úgymond – nosztalgikus összefoglalót az építőtáborokról
Előtte Moldova interjút olvastam, ez az egyébként roppant vagány ember arról győzködött, hogy Kádár jó volt
Az építőtábori klipben az exKisz-vezető bársonyosan enyhítette a múltat
Közösségi szellem, alig volt politika, jellemformálás, stb…
Acél a halála előtt magához hívatta Konrádot, hogy feloldozást kapjon
Hol rontottuk el?- kérdezte tőle
Konrád: „Tetszettek volna kevesebbet akasztani” – ez írtó jó –
Visszatérve kafa volt az építőtábor és Elbert János biztos csak pancsolni ment a márciusi 80cm-es Balatonba
Kemény dolgok ezek, ahogy egy ismerősöm mondaná
Főpolgármester
- Miért akar Ön főpolgármester lenni?
- Szeretem ezt a várost.
- Köszönöm a beszélgetést.
Dolgozunk az ügyön...
Ne félj!
Sose félj a gonosztól, lehet bármilyen nyomasztó, de sohasem nagyobb, mint Jézus! Hozzá menekülj!
Szabadalom
Címe: "legyen jobb a világ". Mivel még nem jöttem rá, mi a működési elve, ezért várok. Gyorsan várok. Gondolkozzunk közösen, kapcsolódjatok be és kapcsolódjatok ki, vagy fordítva.
Kedves Látogató!
E menüponttal nem kisebbet (és egyben nem nagyobbat) vállaltam, mint hogy rendszeresen fogok ide írni; kérem, hogy erre figyelmeztessetek. Egyébként úgy érzem, hála Istennek, menni fog. Találkozunk.

