Elmélkedés a 73. zsoltárról
E világ ordító igazságtalansága, hogy feldolgozhatatlan ellentét feszül a szerencsés gonoszok és a nehézségben ostoroztatott istenfélők között. (Ez természetesen nem minden szerencsés ember gonoszságát és nem minden igaz folyamatos szenvedését jelenti). Mindez hiábavalóvá teszi az istenfélő életet? A felszínen láthatatlan mély, erkölcsi küzdelmet. Az erre a kérdésre adott igenlő válasz Isten ügyének és népének elárulása lenne. E felborult helyen néha úgy tűnik, mintha a rossz jóval és a jó rosszal lenne jutalmazva. Megoldás e világ rendszerén belül nincs. Ki kell lépni az örökkévalóba, Isten jelenlétébe a válaszhoz.
A hiábavalóan leélt mulandó sikerű életpálya elvész a Mindenható számára és örök kínok között találja magát, aki ezt az átmeneti kort tette végső céllá. Az a földi lét végén szembesül az enyészettel. Isten jelenlétében világosodik meg az Ő értékrendje, látása, és e látás tart meg az Ő útján, hogy a láthatatlan értékeket válasszuk akkor is, ha a világ azt dübörgi: nézd a gonoszok sikerét.
Az ember megpróbáltatik e harcban. Sőt, el is fogyhat. De ha szíve a kősziklán van, újra életre kel.
Zsoltárok könyve, 73. fejezet
1
Aszáf zsoltára. Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, akik tiszta szívűek.
2
De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.
3
Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.
4
Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó.
5
A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.
6
Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket.
7
A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.
8
Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.
9
Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.
10
Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek;
11
És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?
12
Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!
13
Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;
14
Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!
15
Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.
16
Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.
17
Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.
18
Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket.
19
Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.
20
Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket.
21
Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:
22
Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.
23
De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.
24
Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem.
25
Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!
26
Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!
27
Mert ímé, akik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, akik elhajolnak tőled.
28
De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.