„Ezen eset nem mese, legyen eszed, vedd be!”

Egy esztelen gyermek esete

Egyszer egy embernek lett egy-egy gyermeke. E rendes embernek engedetlen gyermeke feledve rendet, melyre neveltetett, elszemtelenedett. Eme gyermek felvett egy tetemes keresetet, s tele zsebekkel elment messze. Ezen embertlen helyen, melyet felkeresett, eme tetemes keresetet elvesztegette. Nem kecsketejet vedelve nemtelenkedett, nem vetett meg sert, sem erjesztett cseresznyelevet. Szertelen kedve nem becses egyedekhez vezette. E keresetet teljesen ellebzselte. Este fekve, lefedett szemekkel eledelre epekedett. Mellete ezer fertelmes emse lefetyelt, melyeket eme gyermek legeltetett, de ezekkel sem ehetett. Egyszer elmerengett, s felfedezte ezt: „Elvesztettem egy kellemes helyet, melyen szerettek, mert rettenetes kedv lelkemben elkergetett, de sejtem egyszer megnyerhetem. Elmegyek, megkeresem, mert lelkem bennem rendre kesereg, s szellemem nem eleven“. Elment ezzel, s kedves kertben leszegett fejjel megjelent, mert cselekedetre jelentkezett, mellyel kenyeret kereshet. De e rendes, kegyelemmel teljes ember, mely nemzette nedves szemekkel felfedezte: ez elveszett gyermeke. Szeretett kezekre kerek, nemes rezet helyeztetett, s eledelt rendelt. Nem engedetlen gyermeke erre megkeseredett, mert nem egy esztendeje rendesen cselekedett, s ezzel sem lehetett nemes eledelek nyertese. De e rendes, s kegyelmes ember megfedte, s rend lett. Ne feledd: egek egyetlen felettese szent, elveszned neked sem lehet.