A mérnök

Te mérnök vagy, aki szeret – a rend Ura. Két kézzel gyűjtöm szétszórt kincseidet, és nem tudom, hova nyúljak. A bolygók suhogása és az ezernyi hegyek – csak onnan tudom, hogy a földön vagyok, hogy az órámra nézek.

Isten a semmihez képest állította elő a valamit. Milliónyi organikus formák, amiknek a tudósok még nem jártak a végére. Mérnök vagy és művész.

Odarohannék hozzád, mint apuhoz, és megnézném, van-e csoki a zsebedben. Mindenből te nézel rám. Szeretlek, nem azért, mert kell, hanem mert jót tettél velem. Kegyelmed körülvesz, betöltesz örömmel. Drága kezeddel kimosod a sárból az aranyat.

Ahogy vihar után állok a szivárványban, a teljes győzelemben, szavaim nem tudják visszaadni, szemem nem tudja rendszerezni a látványt, kezem nem tudja megszerezni, mint zsákmányt. A fény ezer szilánkra törik, az eső lemos minden bűnt. Győztes vagyok, a fájdalom alattvalóm, hízelegnek ellenségeim.

A Nap elszégyelli magát. Alkotni akarok, ahogy engem is alkottak, kiterjedni minden irányba, kinőni ezt a várost.